14 június 2017

Disney Princess Challenge - Snow White 2. rész



Újra itt vagyunk Hófehérkével, aki folytatja napjait Twinbrook városában. 


Még a tegnap esti mászkálása után Hófehérke benézett új ismerőséhez Penny Pincherhöz, ahol találkozott egy pasival, Clark Kupharrel, akit kifaggatunk, hogy nincs-e barátnője, felesége vagy szeretője, a férfi bár azt mondta nincs, Hófehérkét nem nagyon sikerült lenyűgöznie, úgyhogy otthagytuk és hazatértünk.


Otthon Hófehérke kipihente a nap fáradalmait és krumlis zsákként dőlt be az ágyába. 


A második nap mondhatni jól kezdődött, főhősnőnk úgy döntött tevékenykedik a ház körül egy kicsit, gofrit sütött reggelire, amit Született szakácsnő tulajdonságának köszönhetően nem égetett oda, majd mivel Rendszerető lányka, kitakarította a házat is. Ezután úgy határozott, hogy folytatja a hercegkeresést, így benéztünk a belvárosba.


Először a mosodában próbálkoztunk, ahol találkoztunk Mr. Greennel, a sors furcsa ironiája, hogy Mr. Green zöld pulcsit viselt, Hófehérkének ez annyira megtetszett, hogy rögtön táncba kezdett. Mr. Green viszont szemlátomást nem repesett Hófehérke bolondos táncáért, így azonnal el is hagyta a mosodát. 


Hófehérke a sok tánc után, kicsit megszomjazott, így ellátogatunk egy közeli bárba. Itt szerencsére belebotlottunk Mr. Swihackba (remélem, jól írtam a nevét). Bár egészen összebarátkoztak, főhősnőnk úgy gondolta, nincs szüksége SugarDaddyre, így továbbálltunk. Hófehérke így szomorúan hagyta ott a bárt, és sétált tovább.


Az esti séta közepette, megismerkedett egy fiatalúrral, akiről nemsokára kiderült, hogy Mr. Shwihack rokona. Milyen kicsi a világ. Mivel ez a fiúcska túl fiatalt volt Hófehérkéhez, elbúcsúztunk tőle. Ezek után hazamentünk, és ismételten bevágtuk magunkat az ágyba.

A reggel a szokásosan telt, a tegnapi gofri és a számlák nézegetése közben. Nem sokkal később Hófehérke rájött, hogyha nem találja meg a hercegét, vagy nem szerez sürgősen munkát, az utcára kerül. Így ezzel a gondolattal el is indult újra hercegkeresőbe.


Így találkozott főhősnőnk Andre Wolfeval, aki különösen vonzónak találta őt, és miután kiderült, hogy Andrenak elég vastag a pénztárcája, Hófehérke boldogan kezdett vele flörtölgetni. Az egész napot ott töltöttük volna, ha a szemtelen kisasszony nem kezd el vájkálni Mr. Wolfe hűtőjében, amire a házigazda roppant módon megharagudott. Így kitette Hófehérkét.


Hófehérke viszont elhatározta, hogy nem adja fel Andret és bocsánatkérésképpen meghívja magához vacsorára. Mr. Wolfe azonban nem volt ilyen könnyű eset és egy egyszerű "most nincs kedvemmel" lerázta főhősnőnket. Hófehérke így könnyes szemmel szenderült álomba aznap este.


Másnap, hogy elterelje figyelmét, újra felkereste kedvenc bárját, ahol karaoke partiba csapott az ott lévőkkel. Penny Pincher és Clark Kuphar szinte éljenezték őt... legalábbis mikor végre abbahagyta a fülsüketítő kornyikálást. 

Minő véletlen, hogy Mr. Wolfe háza éppen a közelben volt, így Hófehérke úgy gondolta, benéz és bocsánatot kér tegnapi viselkedéséért.


Andreról kiderült, hogy mégse az a szőrös szívű szörnyeteg fajta, és azonnal meg is bocsátott Hófehérkének. Ezután a dolgok kezdtek jól alakulni. A sors úgy hozta, hogy Andreban és Hófehérkében sok a közös. Így gyorsan össze is melegedtek.


Hófehérke így nagy nehezen, de megtalálta a hercegét Mr. Wolfeban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése